|
Hungária
Puli
Klub

Puli
55.
sz. FCI standard
FCI
Nr.55 PULI Standard Magyarázat (megjegyzés)
Az érvényes eredeti
standard
közzétételének ideje:
2001.07.18.
Eredete: Magyarország
Előzetes
megjegyzés:
Minden
ország felelős a saját
fajtáiért. Érthető tehát,
hogy a világ minden táján
tőlünk várják fajtáink
formálását, a
tenyésztési
irányzat megfogalmazását. Egy fajta
gazdájának lenni –
különösen olyan népszerű fajta
esetében, mint a puli –
óriási felelősséget ró a
tenyésztőkre és mindenkire, aki
a fajta alakításában részt
vállal. Így a bírókra is,
hiszen a tenyészszemlék és a
kiállítások minősített
egyedei lesznek a tenyésztés
meghatározó pulijai. Ha a
bírálat reális, szakmailag
megalapozott és az
értékelés
lehetőség szerint minél több
lényeges szempontra terjed ki a
valóban kiugró egyedek
favorizálásával – a fajta
állandó
fejlődésére számíthatunk.
Felhasználása:
terelő pásztorkutya
FCI
BESOROLÁSA:
a)
fajtacsoport
Juhász- és pásztorkutyák.
b)
szekció:
Juhászkutyák Munkavizsga
nélkül
Rövid
történeti áttekintés:
Ázsiai eredetű magyar terelő pásztorkutya. Ősi
változata
minden valószínűség szerint a
vándorló nomád
pásztorkodással foglalkozó
ősmagyarokkal került a
Kárpát-medencébe.
Általános
jellemzők:
Ősi
magyar terelő pásztorkutya. Középnagy
testű, élénk
vérmérsékletű,
rendkívül tanulékony. Szilárd
szervezetű,
finom csontozatú, szikár, izmos. A
törzshossz és a
marmagasság azonos, a végtagok és a
gerincoszlop négyzetes
formát zárnak be.
Az
egyes testrészek alakulása
nehezen ítélhető meg, mert az egész
testet erőteljes
szerkezetű szalagokat vagy zsinórokat képező
szőrköntös
borítja. A szemet ernyőszerűen takarja a fej sűrű szőrzete,
így a fej gömbölyűnek tűnik. A
kereszttájékra szorosan
záródó farok
következtében a törzs
hátrafelé magasodó
formát mutat. A végtagok egyes részeit
nehéz elkülöníteni,
ezért az arányokat és a
szögeléseket célszerű
mozgásban
megítélni.
A
puli bírálatát a jövőben
asztalon végezzük.
Általános
megjelenés:
Középméretű, szilárd
szervezetű, négyzetes testarányú,
finom, de nem túl könnyű
csontozatú. Szikár testének minden
része jól izmolt. Az
egyes testrészek alakulása nehezen
ítélhető meg, mert
testét erőteljes, szalagokat vagy zsinórokat
képező
szőrköntös fedi. Bírálat
során ezért célszerű
végigtapintani. A fej szőrzete oly
mértékben dús, hogy a
fejet kereknek mutatja, és a szemeket
árnyékolja. A
kereszttájékra kunkorodó,
dús szőrzetű farok hátrafelé
enyhén emelkedő testforma látszatát
kelti.

Fontos
testméretek:
Törzshossz /
marmagasság: - 1/1
Arcorrhossz /
fejhossz: 3,5/10
Mellkasmélység
/ marmagasság: 4,5/10
Mellkasszélesség
/ marmagasság: 3,3/10
Övméret
/
marmagasság: 12,5/10
Fülhossz /
fejhossz: 5,2/10
Viselkedés
és jellem:
Élénk
vérmérsékletű,
rendkívül
tanulékonyfajta. Mai formája a
sporttenyésztés hatására
alakult ki.
Fej:
Elölről nézve kerek, oldalról
nézve elliptikus.
Agykoponya:
arányos, finom, domború. A
szemboltívek erősen fejlettek.
Stop:
enyhén
ívelt.
Orrtükör:
viszonylag kicsi, fekete színű.
Arcorri
rész: nem
hegyes,
az orrhát egyenes.
Ajkak
(pofák): feszesek,
mélyen pigmentáltak.
Állkapocs
/
fogak: a
fogképletnek megfelelő teljes,
ollóharapás.
Szemek:
közepes
nagyságúak, sötétbarna
színűek, oválisak, élénk
értelmes kifejezésűek. Közepesen
távol helyezkednek el
egymástól. A szemhéjszél
feszes és jól pigmentált.
Fülek:
széles alapúak, középmagasan
tűzöttek. A lógó
fülkagylók lekerekítet V
alakúak.
Nyak:
középhosszú,
feszes, izmos. A vízszintessel 45 fokos szöget
zár be. Dús
szőrzet fedi.
Fej:
Koponyája
kicsi és finom. Feje
előlről kerek, oldalról elliptikusnak tűnő.
Leginkább egy
labdaszerű fonalgombolyaghoz hasonlítható. A puli
szuka feje
kissé finomabb vonalvezetésű, a kané
valamivel durvább, de
nem goromba.
A
nyak illesztése a törzsön
középmagas, a vízszintessel
45°-os szöget zár be. A
középmagastól eltérő
nyakillesztés hibának minősül. Az
alacsony nyakillesztésű puli a fejét
állandóan lógatja,
orra a talaj közelében jár. A
túl magas vagy túl alacsony
nyakillesztés csökkent mozgási
képességet von maga után. A
túlságosan rövid vagy hosszú
nyak is hibának minősül. A
puli nyaka akkor ideális, ha a benőtt szőrtakaró
alatt nem
különíthető el a törzs
vonalától.

Az
arcorri rész rövid, a fej
hosszának egyharmada. Az arcorri rész
hosszát az arcorri
hajlattól kell az orr hegyéig mérni.
Minél hosszabb, annál
súlyosabb a hiba. A fej hosszának
40%-áig még kitűnő a
minősítés, efelett a
minősítés csökken.
A
szemboltívek kifejezettek.
A
stopvonal enyhén ívelt.
Az
orrhát egyenes.
Orrtükre
viszonylag kicsi, nem
hegyesedik el és minden
színváltozatú pulinál
fekete színű.
A fekete, maszkos fakó és szürke
puliknál a mélyfekete
orrtükör természetes
követelmény. Enyhébben
ítéljük meg
a fehér pulik
pigmentáltságát.
Fogazata
ollós záródású,
teljes (vagyis komplett és ollósan
záródó korrekt fogazat). Amennyiben a
fogazat rendezetlen, az
alapminősítés egy fokozattal csökken. A
ponty- és a
csukaharapás a pulinál
tenyésztésből kizáró hiba.
Öt
éves kor alatt a tétreharapás is
hibának minősül. Ha az
alsó ív két
középső I1 foga dől ki az ívből
és a
felsőkkel ráharap, nem tekintjük
hibának. Egy P1 hiánnyal
kitűnő is lehet, de győztes nem, két P1 hiánnyal
már csak
nagyon jó,. Ha három, vagy mind a négy
P1 hiányzik, már csak
jó a minősítés. Amennyiben P2, P3 vagy
P4 esetleg M1, M2 fog
hiányzik, a pulinak szintén csak jó
minősítés adható ki.
Az M3 fogak hiánya nem súlyos hiba, de győztes
cím
odaítélésekor mint
differenciáló szempont,
feltétlenül
figyelembe veendő.
Ajkai
feszesek és minden
színváltozatú pulinál
fekete színűek. A mélyen pigmentált
ajakszegély és szájpadlás
előnyösen befolyásolja a
bírálat eredményét.
Szeme
sötét, kávébarna
színű,
enyhén elkeskenyedő metszésű,
élénk, értelmes tekintetű.
A szem
szivárványhártyájának
minél sötétebbnek kell
lennie. A középbarna vagy
sötétbarna szem kitűnő
minősítésű. Világosabb
szemszín és túl
közelülő szemek esetében pedig nagyon
jó. A sárga szem súlyos hiba, csak
megfelelő adható. A kerek, nagy szem
általában durva
orrtükörrel és durva fejjel
párosul, amely nemkívánatos, de
minősítése nagyon jó is lehet. A
szemhéjszélek feszesek és
minden színváltozatú
pulinál fekete színűek. A laza
szemhéj az általános szervezeti
lazaság jele, biztosan
öröklődő, súlyos hiba,
minősítése csak jó lehet.
Füle
széles alapú, középmagasan
tűzött. Eredésük a külső
szemzúgok vonalában tapintható ki. A
fülkagyló lekerekített
V alakú, határozottan lefelé
irányul. A fülkagyló
peremének legalább a belső szemzúgig
kell érnie. Ideális
esetben izgalmi állapotban sem mozdul, nem csavarodik
hátra. Ha
a fülei magasan tűzöttek és arcorri
része hosszabb a
kívánatosnál, a fej
harmóniája megbomlik, elveszíti
egyedülálló jellegét. Ezek
olyan típushibák, amelyeket a
bírálat során büntetni kell.
A kissé magasan tűzött fül
nagyon jó, a magasan tűzött, könnyű,
rövid fül jó, a
mozgékony fül szintén jó
minősítéssel
bírálandó.

Test: Hátvonal:
egyenes, a faroktartás következtében
hátrafelé emelkedőnek
tűnik.
Mar:
csak
kis mértékben emelkedik a hát
síkja fölé.
Hát:
középhosszú, egyenes, feszes, izmos.
Ágyék:
gazdagon
izmolt, rövid. Far: Rövid, enyhén lejtős.
Mellkas:
mély,
hosszú, közepesen dongás.
Has:
hátrafelé
fokozatosan húzódik fel.
Farok:
a
középmagasan tűzött farok minden
helyzetben kunkorodva
záródik a kereszttájékra
és sűrű szőr fedi.
Kiegyenesítve a csánkig ér.
Törzs:
A
puli törzsére a négyzetesség
jellemző: marmagassága azonos a törzshosszal. Ez a
kanoknál
szigorúan bírálandó.
Szukáknál a marmagassághoz
viszonyított +5%-os
törzshosszeltérés még
megengedett,
ettől nagyobb eltérés már csak nagyon
jó minősítést
jelent. A valóban négyzetes, vagy ahogyan gyakran
hallani, a
kvadratikus kifejlett egyedek már
kölyökkorban is szinte kocka
formát mutatnak – rövidek és
szélesek.
Gyakori
típushiba a megnyúlt
törzs. Általában az
ágyéktájék hosszabb a
kelleténél, s
ez kötéshibával párosulva
kígyózó járást
eredményez. A
hátvonal felülről történő
megszemlélése a hibáról
azonnal árulkodik. A puli törzshosszának
megítélése nem
könnyű feladat, tapintást és sok
gyakorlatot igényel.
Tapintáskor mindig a vállbúbot
keressük, mert az a
törzshossz mérésének a
kindulópontja. A jó szőrben lévő
egyed dús mellkasi szőrzete miatt az
egyébként rövid törzs
is hosszúnak tűnhet!

Az
ideális mar csak kismértékben
emelkedik a hát síkja fölé,
de érzékelhető.
A
hát feszes, középhosszú.
Az
ágyék jól izmolt.
A
far enyhén lejtős, rövid (nem
csapott). Ez a leggazdaságosabb erőátvitelt teszi
lehetővé.
A
has hátrafelé fokozatosan
húzódik fel.
A
farok középmagasan
tűzött, szorosan záródva hajlik a
kereszttájékra. A farok
vége kiegyenesítve a csánkig
ér. A rövidfarkúság
örökletes hiba, ezért a
bírálatnál, mint
differenciáló
szempontot a győztes címek
odaítélésekor feltétlen
figyelembe kell venni. Kitűnő minősítést akkor
kaphat a puli,
ha a faroktartása ágyékra
boruló, oldalra szorosan
záródó,
vagy a hát fölé karikába
kunkorodó. A sarlós
faroktartású
puli csak jó minősítést kaphat.
Kívánatos a mindenkor
záródó farok. A bizonytalan
faroktartás súlyos hiba. Ha a
kiállított egyed a bírálat
alatt a farkát mindvégig
lógatja, és azt rövid időre,
még mozgás közben sem csapja
fel, a minősítése legfeljebb nagyon jó
lehet. A puli
faroktartását fajtabélyegnek kell
tekintenünk. A
kereszttájékra kunkorodó, vagy az
ágyékon fekvő farok
minden körülmények
között, így a ringben is
követelmény!

A
mellkas közepesen
dongázott, mély és hosszú.
A hordó mellkas dülöngélő
mozgást, a szűk üres
szívtájékot eredményez. A
nem
kellően dongás állat elülső
lábai túl közel állnak
egymáshoz, egész teste szűkebb a
kívánatosnál.
Természetesen alkati rendellenességnek
számít.
Végtagok
Elülső
végtagok:
Váll:
a
lapocka dőlt és feszesen fűződik a mellkashoz. A lapocka
és
a felkar közötti szög 90 fokos.
Felkar:
középhosszú
és jól izmolt.
Könyök:
szorosan
a mellkashoz simul. A felkar és az alkar
közötti szög 120-130
fokos.
Alkar:
hosszú
és egyenes, száraz izomzatú.
Elülső
mancsok: rövid,
gömbölydedek, zártak. A karmok
feketék
vagy sötét palaszürkék. A
talppárnák sötét
színűek és
rugalmasak. Az elülső végtag
állása közepesen széles
és
párhuzamos.
Elülső
végtag:
A
mellső lábak állása közepesen
széles és párhuzamos. A lapocka
feszesen fekszik a mellkasra.
A vállbúbok a szügy
síkjába esnek. A lapocka a felkarral
90°-os
szöget zár be. A felkar
középhosszú, izmos, a törzs
hossztengelyével párhuzamos. A
könyök szorosan a mellkashoz
záródik. Az alkar a felkarral 120-130°-os
szöget zár be. Az
alkar hosszú és egyenes, szikár
izomzatú. A mancsok rövidek,
gömbölydedek, feszesek és
zártak. A karmok feketék vagy
palaszürkék. A talppárna
sötét és rugalmas.
Hátulsó
végtagok
A végtagok
állása közepesen széles
és párhuzamos. A medence és a comb
közötti szög kb. 90
fokos. A térdizület szögellése
100-110 fok.
Comb
és
lábszár:
hosszú
és jól izmolt.
Csánk:
száraz,
világosan körvonalazott.
Lábközép:
rövid.
Hátulsó
mancsok: kissé
nyúltabbak az elülsőknél, és
zártak.
Mozgás:
igen
élénk, temperamentumos.
Lépése rövid,
vágtája gyors,
rendkívül fordulékony.
Mozgása gyakran jellegzetesen aprózó.
Hátulsó
végtag:
A
hátsó lábak
állása is
közepesen széles és
párhuzamos. A comb és a
lábszár
hosszú és gazdagon izmolt. A medence a
combcsonttal 90°-os
szöget alkot. A combcsont a
lábszárcsontokkal 100-110°-os
szöget képez. A csánk szikár,
a lábközép rövid. Az
izületek tiszták és szárazak.
A hátulsó mancsok kissé
laposabbak a mellsőknél. A karmok szintén
sötét
palaszürkék, vagy feketék. A
talppárna itt is rugalmas és
sötét.
Járás:
A
puli mozgása aprózó,
szökdécselő és fordulatos. Ez a
mozgás csak szabályos és
jól izmolt végtagokkal
valósítható meg. Minden
szabálytalan
végtagállás
energiapazarlással jár.
Bőr:
Ráncoktól
mentes, feszes, sötéten pigmentált. A
szabad bőrfelület
minden színváltozatnál fekete vagy
sötét palaszürke.
Szőrzet:
kölyökkorban
tömött, hullámos vagy
göndör lefutású.
Később fürtöket
képez, majd erős szerkezetű szalagokat vagy
zsinórokat alkot.
Szőrköntöse durvább felszőrökből
és finomabb
pehelyszálakból áll. A
kétféle szőr aránya
határozza meg
a bunda jellegét. Amennyiben a felszőr aránya
nagymértékben
meghaladja a pehelyszálakét, a
szőrköntös nyitott,
jellegtelen szerkezetet mutat. A
kívánatosnál több
pehelyszál túlságosan lágy
szerkezetű, nemezeredő, nehezen
kezelhető szőrzetet eredményez. A
kétféle szőr genetikailag
meghatározott helyes aránya alakítja
ki a könnyen ápolható,
esztétikus megjelenésű szalagos vagy
zsinóros formát.
A szőr hossza
fartájékon, az
ágyéktájékon a leghosszabb.
Legrövidebb a
fejen és a végtagokon. A fej
ernyőzöttsége akkor ideális,
ha a szőr erős szerkezetű, zsinórszerű
lefutású és jól
takarja a szemeket és az arcorri részt. A
kifésült, az
elhanyagolt, gubancos szőrzet egyaránt nem
kívánatos.
Szőrzet:
A
fajta különlegessége a
szőrzet. A szőrköntös a kölyökkori
hullámos, csigás
lefutásból a felnőttkori nemezek,
zsinórok és szalagok
kialakulásáig több
változáson megy át. A
szőrtakaró
jellegét a felszőrök és a
pehelyszálak aránya határozza
meg. Ez genetikailag meghatározott. A zsinóros,
vagy zsinóros
jellegű, és a keskeny szalagos szőrtípusok a
kívánatosak.
Kitűnő minősítés csak teljes, homogén
szőrköntösű, jól
ernyőzött fejszőrzetű
pulinak
adható ki. Tenyészszemlén a
hiányos,
kopott szőrköntös is elfogadott, amennyiben a szőr
minősége
tapintással megítélhető.
Hiányos ernyőzöttségű, lekopott
mellkas és marszőrzetű egyed
minősítése csak nagyon jó
lehet. Előforduló hiba a teljes szőrköntös
esetén, a mar
és a fej részen a nyitott szőrzet, melyet
figyelembe kell
venni a győztes cím
kiadásánál. A lerágott
lábszőrzetű
puli is csak nagyon jót kaphat. Az ápolatlan
szőrzetű egyed
sem lehet kitűnő minősítésű.
Bőr:
Pigmentált,
palaszürke színű.
Hason, háton könnyen
elbírálható.
Színváltozatai
a)
Fekete
b)
Fekete,
kissé
rozsdavörös vagy szürke
árnyalattal
c)
Fakó,
határozott fekete maszkkal a pofa körül
d)
Szürke
e)
Gyöngyfehér,
zsemleszínű árnyalattól mentes
A szügy
tájékán maximum 3 cm
átmérőjű fehér mellfolt engedhető meg.
Az ujjak
közötti fehér
tűzöttség nem számít
hibának.
Minden más
jellegű jegy, színeltérés hiba.
Színek:
A
fekete szín esetében keressük a
minél mélyebb fekete árnyalatot, de a
rozsdás, avétos
árnyalat a pulinak természetes jellemzője,
és nem tekintjük
hibának. A fehér mellfolt 3 cm
átmérőig megengedett, de az
ilyen egyed győztes nem lehet, mert a mellfolt
öröklődik.
A
fehér pulinál a zsemlés
színárnyalat nem megengedett, a
tenyésztésből kizáró ok.
A
maszkos fakó esetén
különböző árnyalatú
egyedekkel találkozhatunk, de minden
esetben a pofa körül sötét maszk
a kívánatos.
A
szürke szín rendkívül ritka. A
hamvas, ezüstös árnyalat az
egyedfejlődés későbbi
szakaszában alakul ki. Előfordulhat a 7-8 hetes
életkorban
látható szürkülő jelleg.
Általában 4-5 hónapos vagy 1
éves korban kezd erőteljesebben megindulni a
szürkülés. A
valóban szürke puli 1-1,5 éves
koráig teljesen kiszürkül,
ezért a feketének született
és törzskönyvezett szürke
egyedeket csak tenyészszemlén lehet
szürke színre átiratni
18 hónapos korukig.
Nagyság
és
súly:
Marmagasság:
Kanok: 41-43 cm.
A megengedett mérettartomány 39-45 cm.
Szukák: 38-40
cm.
A megengedett mérettartomány 36-42 cm.
Magasság:
A
puli marmagasságát a gyakorlott
bíráló szinte teljes
biztonsággal képes
megítélni,
határeseteknél azonban célszerű
mérni. A bírálatnál a
standardban megadott mérettartományt
szigorúan figyelembe kell
venni. Semmiképpen sem cél a puli
„törpésítése”,
de
növelése sem. A bírálat
során a standard alatti és feletti
egyedeket a homogenitás érdekében
leminősítjük. Kanoknál a
kívánatos, ideális méret
41-43 cm, a szukáknál 38-40 cm. A
kanok esetében az ideális
középméret a kitűnő I
minősítéshez követelmény. A
puli 9 hónapos korára eléri a
végleges marmagasságát,
tehát már a fiatal osztályban
és
tenyészszemlén is az ideális
méret a kívánatos.
Testsúly:
Kanok: 13-14 kg
Szukák: 10-13
kg
Hibák:
az
előbb említett pontoktól való minden
eltérés hibának
tekintendő, a hiba minősítésének
pontos arányban kell
állnia az eltérés fokával.
Kizáró
hibák
a)
Rövid,
nyitott
szőrzet.
b)
Lógó,
vagy sarlós faroktartás.
c)
Színhibák,
nem kívánt jegyek és foltok.
d)
Előre-
vagy 2 mm-t
meghaladó hátraharapás,
keresztharapás.
e)
2-nél
több P 1, vagy bármely más fog
hiánya, kivéve az M3
fogak hiánya.
f)
A
standardban
rögzített
mérettartománytól eltérő
méret.
Kizáró
hibák:
A
standard szerint:
-a
sárga szem;
-az
előre- vagy hátraharapás;
-a
kettőnél több P1, vagy
bármennyi P2,3,4 vagy M1, M2 fog hiánya;
-a
sarlószerű vagy zászlós
faroktartás;
-a
standardban rögzített
mérettartománytól eltérő
méret;
-a
rövid, nyílt szerkezetű, sima
szőrzet;
-
a színhibák (fakó ill. black
and ten) és a foltosság.
A
standardban leírtaktól való
minden eltérés hibának tekintendő,
és a hiba
minősítésének pontos
arányban kell állnia az
eltérés
fokával.
Utólagos
megjegyzés: A
kanoknak két, teljes egészében a
herezacskóban elhelyezkedő, jól
tapintható, normálisan
fejlődött herével kell rendelkezniük.
Készítette
a Hungária
Puli Klub 2002.
március 01.
|