|
Közgyűlés
Hungária Puli Klub
Felügyelő
bizottság
Kovács
Ferenc elnök
6771.
Szeged, Palackozó u 9
Tel
/Fax: 36-62-405-195
napfenyvarosipulik@mailbox.hu
Felügyelő
Bizottság elnökének
Beszámolója
a
Hungária Puli Klub
2006.
évi
működésének,
gazdálkodásának és
beszámolási
kötelezettségeinek
ellenőrzéséről
Kérem
a
Jegyzőkönyvbe rögzíteni, hogy a
Felügyelő Bizottság
elnökének írásos
Beszámolója a 2007.3.17.-i
Közgyűlés
Jegyzőkönyvéhez csatolásra
került. Köszönöm.
Tisztelt
Közgyűlés!
A
Hungária Puli Klub 2006. évi
működésének,
gazdálkodásának és
beszámolási
kötelezettsége
teljesítésének
átfogó ellenőrzését az
Egyesület alapszabálya és a
Felügyelő Bizottság éves
munkaterve alapján végeztük.
Vizsgálatunk
célja annak megállapítása
volt, hogy az Egyesület
működése, gazdálkodása ezen
időszakban megfelelt-e a
törvényi előírásoknak,
valamint az előírt egyszerűsített
beszámolót az egyesület a
vonatkozó jogszabályok szerint
elkészíttette-e.
Elmondhatjuk,
hogy a választások óta és
az elmúlt évben is a Klub
törvényes
működésében igen nagy előre
lépések
történtek.
Klubunk
a
bíróságon bejegyzett
egyesület, ezzel a bejegyzéssel a
Közgyűlés által megválasztott
Vezetőség, a belépő tagok
vállalták, hogy a működéshez
bizonyos kötelező
jogszabályi előírásoknak és
a Klub szabályzataiban
foglaltaknak meg felelnek.
A
2004 évi első
vizsgálatunk után több,
működésbeli hiányosságot
állapítottunk meg és tettünk
javaslatot a vezetőség illetve
Közgyűlés felé, amelyek azóta
nagyrészt
kiküszöbölésre
kerültek.
Feladatunk
a Klub
működésének minden
részletére kiterjedő felügyelete,
és
ellenőrzése.
A
tevékenységünk során
észlelt
szabálytalanságokról,
hiányosságokról a
megállapításainkat, javaslatainkat a
közgyűléssel kötelesek vagyunk
közölni.
Tudomásul
kell
vennünk, a tisztségviselőket azért
választotta a tagság,
hogy két közgyűlés
között a jogszabályok
betartásával
és betartattatásával vezesse,
megfelelő döntéseivel
igazgassa az egyesületet és képviselje
tagjait. Ez
természetesen feladatokat,
kötelezettségeket is ró a
tisztségviselőkre.
Mindenki
tudja,
hogy választott tisztségviselőink a
szabadidejük egyrészét,
- családjuk és pulijuk helyett -
használják fel a klub
érdekében. Erő feletti munka senkitől nem
várható el,
viszont a működéshez a
törvényes keretek betartását
minden
tagunk elvárja.
E
kötelezettségének tesz eleget
Bizottságunk.
Az
elmúlt két esztendőben, az
általános működést
és a gazdasági, pénzügyi
részt
emeltük ki a vizsgálat fő vonalának,
mivel ott tapasztaltuk a
legnagyobb hiányosságokat a
törvényes működésben.
Az
idén az FB tagok önállóan is
folytattak le vizsgálatokat. A Vezetőség
munkáját Kállainé
Margó, a TT-t Zámbó-Kiss Zsolt
vizsgálta. Személyem és
Zsolt az általános működést,
és a 2006. év gazdálkodás
átfogó vizsgálatát
végeztük.
Ezekből
az idén a Tenyésztési
Tanácsot
emeltük ki, hisz most már
dokumentáció is
rendelkezésünkre állt a
Tanács munkájáról.
A
Közgyűlés plénuma előtt
köszönöm
meg Zsoltnak igen precíz vizsgálati
jelentését, amelyet
beszámolóm szövegébe
beépítve adok közre.
Mindenki
emlékszik rá, hogy 2004.-ben a
közgyűlés lemondott arról a
jogáról, hogy tenyésztési
kérdésekben döntsön. Erre a
feladatra munkabizottságot hozott létre,
vezetőjét
megválasztva és a SzMSz-ben
meghatározta működésének fő
irányát. A Tanács tagjainak
kiválasztására a
Tenyésztésvezetőt hatalmazta fel. 2006.
évi Beszámoló
Közgyűlésünkön
Tenyésztésvezető váltás
történt Antal
Ferenc személyével. Látva az
elmúlt évben végzett
munkáját,
megválasztásával a Klub
tagsága igen értékes
vezetőt nyert. Nehéz dolga volt, mivel az előző TT vezető
lemondása után nem adott át
semmiféle dokumentációt a
Klubvezetés részére. A FB
vizsgálatát megtagadta. Így a
hivatalos átvétel sem történt
meg. Itt teszem meg
javaslatom, hogy a mindenkori Tenyésztésvezető,
minden
dokumentációból 1.
példányt folyamatosan juttasson el a Klub
elnökének.
Felhívom
a Közgyűlés figyelmét, hogy a
Felügyelő bizottság elnöke
egyetlen TT ülésre sem kapott
Meghívást így a tagság
által
megbízott kötelezettségének
ez irányban nem tudott eleget
tenni. Kérem a tagság nevében, hogy a jövőben
a TT
üléseire a FB elnöke
meghívót kapjon.
Vizsgálatunk
a TT működésében, a
dokumentáltság hiányát
tárta fel.
Igaz, egyik FB tag, mint TT tag minőségében
részt vesz az
üléseken, sőt a Klub
vezetőségéből is 3 fő, de
elmulasztották a jogszabályok
betartására felhívni a
Tenyésztésvezető figyelmét.
Jelentős
előrehaladás, hogy a Tenyésztési
Tanács határozatai
Határozatként már vezetve vannak. A
2006. évben a TT 25
határozatot hozott. A határozatok alapvetően
elektronikus
formában születnek és kerülnek
a Tenyésztésvezetőnél
rögzítésre.
Viszont
hiányoznak a Határozatok
meghozatalának az időpont
feltüntetései, a Határozat
érvénybelépésének
ideje, a
felelősök megjelölése.
Hiányoznak
a Határozatokból, hogy mely
szabályzat, mely pontja kerül
módosításra. Ezekre
feltétlenül hivatkozni kell.
A
Szabályzatok
összeállításánál
törekedni kell a rövid
lényegre törő megfogalmazásokra, ha
több szabály tartozik a
ponthoz, alá kell bontani. Erélyesebb,
vagy direktebb
megfogalmazással lehetne élni arra
vonatkozóan, hogy a Klub
vezetése, szervei – azaz jelen esetben a
Tenyésztési Tanács
– által meghozott döntések
kötelező érvényűek a
tenyésztői tagság számára.
Hivatkozom
itt a Tenyésztési
Szabályzat 3.3. pontjára.
A Tenyésztésvezető
magánvéleménye nem tartozik a
szabályzathoz. Ez a
magyarázó szöveg képezhette
volna a TT ülés
Jegyzőkönyvének azon részét,
ahol a Tenyésztésvezető
javasolja a leíró bírálat
bevezetését.
A
szabályzat szövegéből javaslom az első
két sor kivételét.
Utólagos
bejegyzés pontosítás
végett: A
következő szöveg
kivételét javaslom a
Szabályzatból:
,,A
részletes leíró
bírálat bevezetésének
gondolata már igen
régen megfogalmazódott bennem. Úgy
gondolom”
„Az
egységességet arra értem,
hogy”
Ugyanez
a probléma a 2006/5. sz.
határozathozatalnál is. A
határozatok szövege is legyen lényegre
törő.
Előrelépés,
a Tenyésztéssel kapcsolatos
Szabályzatok szinte naprakész
javításai a határozatok
alapján.
Itt
jegyzem meg
azt az anomáliát, amit a TT és a
Vezetőség határozatai
hoznak. Felhívom a figyelmet a munkabizottságaink
nem
önállóak! - ami abból is
érzékelhető, hogy a
munkabizottság tagjait nem a Közgyűlés
választja. Belső
önálló határozatokat hoznak,
amit a Vezetőség felé a
munkabizottság vezetője terjeszt elő elfogadásra.
Tehát
Vezetőségi ülésen a Vezetőség
dönt a kellően megalapozott,
kidolgozott előterjesztések
elfogadásáról, (hisz ők
tudják,
hogy azok anyagi fedezete a végrehajtáshoz a klub
rendelkezésére áll-e) vagy visszaadja
a TT nak újra
tárgyalásra a megfelelő indoklással
és javaslattal. Az hogy
a Vezetőségből 3 fő + teny.vez. is jelen van a TT
ülésen
és szavaz, mint TT tag, nem indok, hogy a
Vezetőségi ülést
és döntéshozatalukat
kikerüljék. A Klubot érintő
határozatokat, Szabályzatokat, a Klub
elnöke írja alá, és
utána válik kihirdetésre alkalmasnak,
mint Vezetőségi
határozat.
Természetesen
a Vezetőségi
határozatban hivatkozni kell arra a tényre, hogy
a TT x/év számú
határozatát tárgyalta és
fogadta el.
Persze
az is elgondolkodtató, hogy a
tenyésztési szabályzatot
érintő fontosabb
módosításoknál, az
összeállt,
megfogalmazott javaslatról nem-e kellene a
döntéshozatalt
elnapolni és a következő TT
ülésén
újratárgyalni. Így,
azalatt a 2-3 hónap alatt, a tagok újra
végig gondolhatják
döntésük
következményeit,
utóhatásukat.
A
TT határozatairól röviden:
2006/15.
számú
A
TT nem
illetékes határozatban
rögzíteni egy ilyen típusú
rendezvényt. Tudomásunk szerint nem megalapozott
a CAC cím
kiadásának említése sem,
tekintve, hogy a MEOE szabály
alapján a fajtaklub évi egy alkalommal jogosult
CAC cím
kiadására, mely a HPK-nál
hagyományosan a
Klubkiállítás
szokott lenni.
2006/18.
számú
Származási
lapok bekerülése a katalógusba.
Készült-e gazdasági
tanulmány, hogy a Klub hogyan, miből
finanszírozza ezt a
költséget. Ugyanis 80-100 oldallal
növekszik a katalógus, ami
eddig 14-15 oldal volt és 20 ezer Ft-ba került.
Ezzel a
döntéssel kb. 120 ezer Ft.
A
TT, a Klub gazdasági, pénzügyi
helyzetén döntéseivel nem
jogosultak változtatni. Határozatai
szövegébe foglalja bele,
hogy az ülésükön
felvetődött ilyen jellegű javaslat, amit
a Vezetőségnek továbbítanak
megtárgyalásra.
A
TT –ot a tagság Tenyésztési,
szakmai kérdések
döntésére
hozta létre. Szerepcsere nem történt a
Vezetőséggel. A
tagság ez ideig nem váltotta le a
Vezetőséget és nem adta
át a Vezetést a TT-nak.
2006/23.számú
Ugyanaz
a vélemény vonatkozik rá mint az
előzőnél. Itt a
Költségtérítés
nélküli étkeztetésről
és a Fesztivál
katalógusába kerülő
származási lapokról született
döntés.
Nem
hiszem, hogy ezt a
költségvetésünk 2x is
megengedhetné egy
évben. Nem beszélve, hogy szinte
nagyrészt, ugyanazokról a
pulik lapjáról készülne. Ez
100 ezer Ft kiadás lenne.
Igy
már a két határozatot
nézve, együtt 220 ezer Ft csak a két
katalógus többlet kiadása.
Nem
beszélve arról a tényről, hogy
2008-ban Európa Kiállítás
is lesz és arra is fel kellene mutatni valamit. A MEOE
bőkezű
segítségére nem
építkezhetünk.
Felkérjük
a tisztelt Vezetőséget, hogy gazdaságilag
tárgyalja újra
ezeket a pontokat.
2006/21.számú
Kovács
Tibor javaslatára, kiegészül a
Tenyésztési Szabályzat 3.7.
A mesterséges termékenyítés
pontja. Kiegészül a sperma
levétel és mélyhűtés
aktuális elérhető lehetőségeivel.
És
a határozat szövege? Mivel
egészül ki a Szabályzat?
A
tenyésztési
szabályzat hivatkozott 3.7 pontja nem került
kiegészítésre a
TT 2006/021-es határozatában foglalt
elérhetőségekkel. Ez
pótlásra szorul,
a határozat jelenleg nincs foganatosítva,
végrehajtva.
A
TT szabályzat módosító
határozatainál és a
Tenyésztési
szabályzatban többször szerepel az a
szöveg, hogy idézem „az
egyed rendelkezik 12 hónapos kor feletti FDB vagy MKOE
csípőízületi diszplázia
szűrési eredménnyel.”
Kérdem
én, bármilyen eredménnyel?
Súlyossal is? Írjuk oda milyen
fokozatú eredménnyel.
Kérjük
ezen szövegek javítását!
A
TT üléseire a Meghívók
továbbításai e-mailen
történnek
most már napirendi pontok
közlésével. A TT vezetője
számítógépén
tárolja. Nem csak szükség
esetén kell
ezekről egy-egy példányt a levelező rendszerből
kinyomtatni,
hanem kötelező. A
kinyomtatott meghívókat az
ülés
Jegyzőkönyvéhez kell csatolni.
A
Tanács üléseiről nem
készültek hivatalos jegyzőkönyvek.
Az emlékeztető
skicc vezetése nem elegendő a jogszabályi
előírásoknak. A
dokumentáltság
és ebből eredően is a
nyomon követhetőség érdekében
az írott
formában
készülő jegyzőkönyvezést be
kell vezetni,
aminek
tartalmaznia kell az
ülés helyét, idejét,
napirendjét,
résztvevőit és azok
aláírását, a napirendi
pontonkénti
vita lényegét a
hozzászólásokkal együtt, a
hozott
határozatok pontos szövegét, a
szavazatok megoszlását. A
Jegyzőkönyvet, függetlenül a
jelenléttől minden TT tagnak
meg kell kapnia.
A
Jegyzőkönyvet
a TT elnök és legalább két
résztvevő tag írja alá. Az
írásos dokumentumokat, avagy azok hiteles
másolatait a
jegyzőkönyvhöz kell csatolni, és azokat
bizalmasan kell
kezelni.
Tavaly
már
beszámoltam, arról, hogy a TT ügyrendje
nem készült el,
sajnos idén is ezt tudom közölni. A TT
elnökétől ígéretet
kaptam, hogy június 31.-ig elkészül.
Kérem a TT tagokat,
segítsék ebben is a
Tenyésztésvezetőt.
A
Klub fennállása óta először,
a 2006-os évről elkészült a
Puli állományra vonatkozó
tenyésztési adatok
nyilvántartása,
sőt honlapunkon meg is tekinthető.
A
tenyésztési
adatok nyilvántartása jelenleg a
tenyészetenként született
almok és a tenyésztésre
használt fedező kanok és azok
genetikai hátterét mutatja be. Mindenképpen
dicsérendő
ennek megvalósítása.
Áttekintve
az
almok őseit, megállapítást nyert, hogy
találhatók köztük
nagyon közeli rokon
párosítások, amely
külön engedélyhez
kötött a Klub
Tenyésztési Szabályzata 4.1. pontja
illetve
a TT 2006/009 határozata szerint.
Idézve:
A
62,5 % rokonsági fok feletti
tenyésztést csak a
Tenyésztési
Tanács külön
engedélyével lehet folytatni,
különleges
indok esetén (ritka vérvonal
fenntartása, kimagasló egyedek
tulajdonságainak rögzítése
céljából).
Viszont
a TT-hoz
ez irányú kérelem nem
érkezett és TT határozat sem
született róla.
Fel
hívjuk a tagság, és a
Tenyésztésvezető és a Klub
elnökének figyelmét, hogy a Klub
szabályzatai mindenkire
egyformán vonatkozik, és tartsuk és
tartassuk be.
általánosan
összefoglalva:
Ilyen
szisztematikus munkára még nem volt
példa a TT létrehozása
óta. Üdvözlendő, hogy valamikor a
múltban meghozott, de
határozati formát írásban
meg nem élt szabályok is
határozati státuszt nyertek. Utalok itt a
2006/011-es
határozatra. Az
ilyen – részben erkölcsinek is
felfogható
normák – írásos
megjelenítése irányadó a
gyakorlati
tenyésztői életre, mely alapvetően nem is
akármilyen
értékteremtő hobby
tevékenység, a fajta ugyanis Hungaricum.
A
HPK kiadványára több ízben
hivatkozik a TT- még
határozataiban is, ám sajnos a 2006.
évben az meg sem jelent.
Mivel a Kiadvány általános
információ közvetítő
eszköz,
nem hogy nem, de a vállalt 2 alkalommal meg kellene, hogy
jelenjen. Külföldi tagjai is vannak a Klubnak,
így legalább a
TT határozatait javasoljuk angol nyelven is megjelentetni.
Kiindulva
a TT határozatok
számosságából, javasoljuk
a TT tagok
részére,
hogy a jövőben az szerint járjanak el, hogy
már javaslataikat úgy
nyújtsák be az ülésre, hogy
visszahivatkoznak a módosítandó
szabályzat megfelelő
pontjára. Így egyszerűsödhet az
aktuális döntések
szabályzatokba történő
átültetése és
biztosítottá
válik valamennyi összefüggés
áttekintése és
szükség
szerinti módosítása. Ez a folyamat, ha
jelenleg nem is teljes,
de már külső felhívás, vagy
figyelmeztetés nélkül is
elkezdődött, pl. 2006/014-es TT határozat
Kovács Tibor
felvetése és javaslata kapcsán.
Javasoljuk
a Tenyésztésvezető részére,
hogy a TT-on belül
annak első 2007- évi ülésén a
Tanács válassza meg azt a
tagot, aki kifejezetten feladataként ügyeli
és végrehajtja a
HPK egyéb szabályzataival való
összehangolást és elvégzi a
TT kezelésében álló
szabályzatok
módosítását is a
lehető leggyorsabban.
Javasoljuk
továbbá, hogy osszák
fel maguk közt a többi feladatot is,
(pl. állandó jegyzőkönyvvezető,
és itt nem a klub
elnökére gondolunk) mert a tevőleges
munkát az elmúlt
esztendőben a Tenyésztésvezető végezte
és, ha segítséget
nem kap a Tanács tagjai közül, a
rá nehezedő feladatoktól
könnyen elveszíthetjük, amit biztos senki
sem szeretne.
A
vizsgálathoz kapcsolódóan
mindenképpen említésre
méltó,
hogy Antal Ferenc Tenyésztésvezető
végig segítőkészséggel,
minden kérdésre tárgyilagosan,
tényszerűen, őszintén
válaszolva segített abban, hogy képet
alkothassunk a TT valós
munkájáról. Az elvégzett
munka pedig igazolja, hogy a HPK TT-a
végre érdemi, a céloknak megfelelő
és előremutató szakmai
munkát végzett a 2006. évben.
Példaértékű a
Tenyésztésvezető
erőfeszítései, mellyel a HPK
tenyésztésszakmai munkáját
személyes feladatvállalásán
keresztül is színvonalemelően
irányította
megválasztását
követően.
Összességében
a TT 2006. évi munkája szervezett és a
körülményekhez
képest is jól
megvalósítottak azzal, hogy a
döntés
előkészítő és
döntéseket tartalmazó anyagokkal
kapcsolatos dokumentálási feladatok
írott/nyomtatott
írásbeliségét nagyobb
odafigyeléssel meg kell valósítani.
A
Klub 2006. évi Beszámoló
/Mérleg és
Eredménylevezetés/
és
a 2007.évi Költségvetési terv
vizsgálata.
A
Felügyelő Bizottság 2007. 2. 17-i
vizsgálatát a
gazdálkodási bizonylatok - és a
Naplófőkönyvben hozzá
kapcsolódó könyvelési
tételek – egyedi,
szúrópróbaszerű -
átvizsgálásának, valamint a
személyes
interjúk módszerével
végezte el.
A
vizsgálaton részt vett a Klub elnöke, az
FB elnöke és 1.
tagja. A gazdasági felelős meghívást
kapott, de nem jelent
meg.
Újra
áttekintésre került a Klub
kötelező Szabályzatainak
megléte.
O
Mint
ahogy előzőekben említettem a
Tenyésztési Tanács
Ügyrendje nem készült el.
O
Etikai
Bizottság nem működik, sajnálatos
módon alakuló
ülése a mai napig nem történt
meg, Ügyrendjét nem
készítette el, ami alapján
bármilyen ügyet is
kivizsgálhatna. Kérem a
Közgyűlés határozatát, hogy a
Klub
elnök a tagság nevében a
Bizottság elnökét
szólítsa fel a
mihamarabbi megalakulásra.
O
A
Klub Számvitelpolitikája
elkészült.
Az
Egyesület a Számviteli tv.
előírásai szerint egyszeres
könyvvezetést folytat, valamint
egyszerűsített beszámolót
készít. A könyvelési
tételeket naplófőkönyvben
rögzíti.
Az Egyesületnek társasági adó
befizetési kötelezettsége
nincs, könyvelése szerint
vállalkozási tevékenységet
nem
folytatott.
Készpénzforgalmat
érintő bizonylatainak adatait késedelem
nélkül, a
pénzmozgással egyidejűleg, illetve a
pénzintézeti
értesítés
megérkezésekor köteles
könyveiben rögzíteni.
A
Felügyelő
Bizottság ellenőrző munkája során
megállapította, hogy a
gazdálkodással kapcsolatos bizonylatok
idősorrendben a
Naplófőkönyvhöz igazodóan,
áttekinthetően kerültek
lefűzésre. A banki bevételekről
számlák készültek,
és a
megfelelő banki kivonatok mellett megtalálhatóak.
A számlák
kitöltése a jogszabályoknak megfelelnek.
A Naplófőkönyvbe
284 tétel került felvezetésre. Az FB
elnök részére a
megküldött Naplófőkönyv
előzetesen áttekintésre került.
Mivel a Klub által vezetett
nyilvántartások összege nem
egyezett meg a könyvelés által
rögzített összegekkel a
bevételek tételes
ellenőrzésére és
egyeztetésére került
sor.
A
könyvelő részére
kigyűjtésre kerültek a tévesen
rögzített tételek, amelyek
javításra kerültek a
Naplófőkönyvben.
A
könyvelt tételek
összhangban állnak a
gazdálkodási alapbizonylatokkal.
Összes
2006.évi Bevétel:
1 388
373,-Ft
Összes
Kiadás:
938
589,-Ft
A
Klub 2006.évi Eredménye:
449 784,-Ft
A
Klub Nyitó pénzkészlete: 2006.
01.01.-én
Bankszámlán:
87
695,-Ft
Pénztárban:
288 913,-Ft
összesen:
376
608,-Ft
Záró
pénzkészlete: 2006.
12.31.-én
Bankszámlán: 396
175,-Ft
Pénztárban: 430
217,-Ft
összesen:
826
392,-Ft
Az
egyszerűsített mérleg és
eredménylevezetés tételeinek
vizsgálata során
megállapítást nyert, hogy a
könyvelt bevételből ezer
Forintra kerekítve,
A
tagdíj bevétel: 602
ezer Ft
Támogatás:
589 ezer Ft
Nevezési
díjak: 111
ezer Ft
Tenyészszemle: 85 ezer Ft
A
fenti eredmények ismeretéhez tudni kell, hogy
kiadványunk
tavaly nem jelent meg, ami kb. 300 ezer Ft kiadást jelentett
volna, és a MEOE-val tavaly kétszer volt
elszámolásunk a 2005.
és a 2006. évi, ami 60 ezer Ft
bevételt jelentett a 2006. évi
eredményünkben.
Az
FB a 4/d.
Napirendiponthoz tartozó, vagyis a 2006. évi
Mérleg
beszámolót és
Eredménylevezetést a
Közgyűlésnek
elfogadásra javasolja
A
4/d.
Napirendiponthoz tartozó, vagyis a 2007. évi
Költségvetési
tervet a Felügyelő Bizottság elfogadásra
javasolja
A
Felügyelő Bizottság a helyszíni
vizsgálata során az elmúlt
évekhez hasonlóan, az idén is
észrevételezte, hogy a
gazdasági feladatokat továbbra is a Klub
elnöke látja el a
gazdasági felelős helyett. Nem véletlen, hogy az
egyesületek
külön gazdasági felelőst
választanak, mivel ez a feladat
egész évben folyamatos munkát
igényel. A feladat ellátása
nem okozhat gondot senki számára, hisz ma
már mindenkitől
megköveteli az élet az alapvető
gazdasági, pénzügyi
ismereteket. Nem könyvelési feladatokat kell
ellátni, arra a
Klub megfelelő szakembert fizet. Mivel a tavalyi
közgyűlésen
a gazdasági felelős nyilatkozott, hogy ebbéli
feladatát nem
tudja ellátni, így értelmetlen lenne
újra felkérni az
Elnökasszonyt, hogy a gazdasági
ügyintézéssel kapcsolatos
feladatokat a továbbiakban adja át a
gazdasági felelősnek.
Mivel a vezetőség többi tagjának is meg
van a maga feladata,
őket ezzel a munkával már nem lehet terhelni,
így a Klub
működéséhez az Elnökasszonynak
el kell látnia ezt a
feladatot is.
Már
most felhívjuk a figyelmet arra, hogy jövőre
tisztújítás
lesz. Megkérjük tisztelt tagjainkat, és
a leendő Jelölő
bizottságot, hogy a vezetőségi posztokra
külön-külön, az
elvégzendő feladat figyelembe
vételével, a megfelelő emberre
tegyék meg jelölésüket
és szavazatukat.
Nem
kerülhet a klubunk ismét ebbe a helyzetbe, hogy
gazdasági
felelőse ne legyen.
Viszont
a jelölést elfogadónak,
vállalnia kell a feladat
elvégzését.
A
klub
gazdálkodásában
érvényre kell juttatni, hogy a
képviseletében eljáró
tisztségviselők ne „saját
zsebből” legyenek kénytelenek felmerülő
költségeiket
fedezni, hiszen ha erre valaki nem tud magán
bevételéből
áldozni, úgy a Klubban folytatott
tevékenysége
ellehetetlenül. A HPK érdeke, hogy minél
több tag részt
vegyen a klub életében, s ennek fontos tere
lehet, az egyes,
klub által működtetni kívánt
funkciók betöltése és az
ebből eredő feladatok valós elvégzése.
Ehhez más oldalról
kapcsolódik a 2006/002-es határozat: A
Kontrolált
Tenyészetekről. Legyen érték, ha ilyen
programot hirdetünk,
ne merüljön feledésbe, illetve legyenek
kivitelezhetőek az
ilyen ötletek!
Ehhez
viszont
forrást kell biztosítani a HPK-nak. (Nem
elegendő, hogy
díszes kupák jussanak a tagoknak, melyek nagy
részét már
így is a tagok felajánlásai
juttatják a díjazottakhoz.)
Noha
tisztában
vagyunk a működtetésből eredő
működési/dologi költségek
előteremtési nehézségeivel, de
attól még a probléma
megoldandó a Klub akár rövid,
akár hosszú távú
működésével,
működtethetőségével kapcsolatosan.
A
források
előteremetésének lehetőségeit, illetve
megszerzését
javasoljuk az első elnökségi
ülés napirendi pontjai közé
felvenni.
Megjegyezni
szeretném,
hogy
az egyes feladatok kapcsán az FB
szükségesnek érzi az Elnök
tehermentesítését, hogy a fenti,
forrásteremtő tevékenységre
és egyéb elnöki feladataira
kiemelten összpontosíthasson. (Ugyanakkor minden
klubtag
nevében is köszönöm az
Elnök Asszony eddigi,
forrásteremtésben folytatott
eredményes munkáját.)
Ahhoz
viszont,
hogy eredménnyel járhasson, alap, egy, a HPK
jelenlegi belső
szabályozásainknak megfelelő, azt
betartó működését
felmérő gazdasági tanulmány
és erre alapuló üzleti terv,
éves és középtávra
elkészítve.
Ha
nem tudjuk
legalább nagyságrendileg megtervezni a Klub
működési
költségét, akkor mi alapján
szeretnénk az Elnököt
forrásteremtés
céljából elküldeni
bármely szervhez, vagy
gazdálkodó testülethez, vagy
gazdasági társasághoz?
Örökké nem tartható fenn az a
gyakorlat, hogy az Elnök, vagy
bármely funkciót betöltő
személy gazdasági helyzetére,
vagy épp aktuális üzleti kapcsolataira
alapozhassuk a HPK
működését…
A
fenti
gondolatok figyelem felhívás arra, hogy a
jövőben a HPK
saját magunk által hozott szabály
szerinti működésének /
működtethetőségének
finanszírozása komoly gazdasági
gondot okozhat, végső formában a HPK
ilyetén működésének
ellehetetlenedését hozhatja magával.
Viszont
a
HPK-nak írott szabályaink szerint
működnie kell, és a
minőségi tenyésztés céljait
kell szolgálnia.
Kérem
a
Közgyűlést, hogy a
Beszámolómban foglalt
megállapításokat,
észrevételeket, javaslatokat fogadja el,
és a törvényességi
feltételek figyelembevételével, a Klub
működését
elősegítő határozataikat hozzák meg.
Köszönöm.
Budapest,
2007.
március 17.
Kovács
Ferenc
s.k.
a
Felügyelő Bizottság elnöke
vissza
a menübe
|