Szabályzatok

Hírarhívum

A puli kifejezést a kutatók kétféle eredetre vezetik vissza. Az Amerikai Egyesült Államokban DR. PÁLFALVY SÁNDOR és DR. THARDY FRIGYES elemzései szerint a puli szó a fajta terelésmódjából adódhat, amely a sumer nyelvben "támadva terelőt" jelent. Megítélésük szerint a puli több ezer éves múltra vezethető vissza, amelyet a Hammurabbi Kódex adataival, a bagdadi múzeumban őrzött hatezer éves fehér alabástrom szobrocskával és égetett agyagtáblákon talált feljegyzésekkel próbáltak alátámasztani. Annyi bizonyos, hogy Európában a terelőkutyák céltudatos tenyésztésére a XVII. században tértek át. A német szakirodalom rendkívül gazdag ismeretanyagot dolgozott fel a pásztorkutyák tenyésztésének történetéről. Ebben HEPPE 1751-ben a következők szerint írja le elsőként a puli ősi formáját: "Erősen bodor és nemezes szőrűek, színük általában hollófekete, vannak nagyobb és kisebb testűek. Közepes termetük tömzsi, tekintetük dacos.". 1773-ban BUFFON a juhászkutyák csoportjában a pulihoz hasonló kutyát ír le, amelynek testét az arcorr és a végtagok kivételével bozontos, általában fekete szőrzet fedi. Fő feladatuk a nyájak irányítása és a rend fenntartása volt. Sajnos e juhászkutyák magasságáról feljegyzés nem készült. HOFFMANN osztrák kinológus a magyar pásztorkutyát "magyar vízikutya" elnevezéssel jelölte. Tény, hogy a hortobágyi és kunsági pásztorember a puli változatai között "vízen járó puli"-ról is beszélt. Valószínű, hogy ez a megnevezés az uszkár német megfelelőjéből (Pudel) származhatott, mivel az uszkárt nevezték akkoriban vízikutyának. A spanyolországi eredetű uszkár minden bizonnyal a nagy testű és gyapjasabb spanyol juhfajták térhódításával jutott el hazánk területére.

RAITSITS és TURCSÁNYI a puli szó német eredetét feltételezték. KENÉZ ZOLTÁN, a Hortobágy és a Kunság közkedvelt kutyása, 1820-ban az alábbiakat írta: "A nagy sziktó locsogójában legelésző méneseken már távolról gyönyörködünk. A csikós kancákat a zsombékok közül már szemünk láttára két vízen járó puli tereli ki az akolhoz, mert a lovas legények oda be nem juthatnak.". Majd a továbbiakban megállapítja, hogy "Az uszkár vagy pudli nyomait a terelő juhászkutyák külsején igen gyakran szembeötlően tapasztalhatjuk, mert a Hortobágyon éltek s élnek is olyan pulik, amelyeknek szőrzete az uszkár kültakarójának szőrzetével hasonlatosan, göndörödésre igen hajlamos.". MÉHELY állítása szerint a spicc, illetve puliforma kutyák valaha az Északi-sark egész tájékán elterjedtek voltak, s így feltételezhető, hogy "eleink már őshazájukban is ismerték a pulit, s éppen nem lehetetlen, hogy a honfoglalás idején hozták magukkal.". SUK DEZSŐ, a magyar pásztor- és juhászebek ismerője, a puliról így írt: "Ez a kis kutya zseni, mint nyájőrző, egyszerűen mesével határos mint juhterelő, a szó szoros értelmében nélkülözhetetlen. Sok esetben emberrel egyáltalán nem pótolható. Tanulékonyabb, intelligensebb ebfajta a világon nincs még egy. Láttam pulit, amelyik juhász nélkül őrzött 400 darab birkát 25 hold gyepen, amely nem volt szélesebb 150 méternél, és körül volt véve vetésekkel. Ennek ellenére egy szál gabonát a birka le nem haraphatott, pedig a puli egyedül őrizte. Erről a kutyáról el lehet mondani, hogy csak éppen beszélni nem tud. Érteni mindent! Nemcsak gazdája szavait, de intését, sőt szemeivel kifejezett akaratát is parancsnak veszi és feltétlen teljesíti.". HERMAN OTTÓ szerint: "A puli a legnevezetesebb terelő pásztoreb, nyilván a magyarok középázsiai őskutyája, faj szerint megvan ma is Tibetben, Lhassában, honnan az angolok utolsó sikeres benyomulásuk után elhozták. Erről az öreg pásztorok hite az, hogy már az ősök hozták magukkal.". Amerre a magyarok a népvándorlás idején haladtak, megtalálhatók a pulihoz hasonló fajták. A HERMAN OTTÓ által is említett tibeti terrier és Lhassa apso minden bizonnyal a puli rokon fajtái, bár napjainkban sok, a sporttenyésztés hatására létrejött eltérő vonás található közöttük, az ősi bélyegek felfedezhetők. A testarányok, a forma, a fejtípus, a faroktartás módja, a hosszú szőrzet a rokonság jelei. A lengyel alföldi pásztorkutyát (Polsky owczarek nizinny) hazájában valamikor csak bozontos pásztorkutyaként emlegették. Közepes mérete, pulihoz hasonló karaktere és ugyanazon terelőtevékenysége a rokonság mellett szólnak. Az uszkár fejlődéstörténetileg valószínűleg nem rokona a pulinak, bár a hazánkba importált juhokkal együtt valóban bekerült az országba, s keveredett a pulival. A puli homogén zsinóros szőrzete, a dominálóan fekete színe és az időnként ma is érzékelhető megnyúlt arcorri része az uszkár hatására vezethető vissza. A puli legközelebbi rokon fajtái, az őspuli alapon német és francia pásztorkutyákkal keresztezett, már a Kárpát-medencében kialakított másik két magyar pásztorkutya a pumi és a mudi. E két utóbbi fajta kialakítása e század elejére, s meghatározóan a sporttenyésztés hatására vezethető vissza. A század elején a pumi és a puli név gyakran keveredett, s csupán apró jellegbeli eltérések megjelöléseként, ötletszerűen használták. A két fajta egyértelmű leírása, különválasztása és nemesítése DR. RAITSITS EMIL munkájának köszönhető. A puli nevének magyarázataként felmerülő két elmélet közül megítélések szerint a közép-ázsiai szóeredet régebbinek és bizonyítottabbnak tűnik az uszkárra visszavezethető feltételezésnél. A magyar származású SCHEDEL ANDOR és az angol THOMPSON ásatásai és nyelvészeti kutatásai a sumer kutyakultusz rendkívüli fejlettségét támasztják alá, amelyben a pulira utaló nyomok is felfedezhetők.

A magyar pásztorkutyafajták felkutatását és törzskönyvezését az első világháború után DR. RAITSITS EMIL helyezte új alapokra. Az Állatorvosi Főiskola tanáraként nagy szakértelemmel, megszállottsággal és őszinte alázattal tevékenykedett a magyar fajták nemesítése terén. Munkásságával a kipusztulás határáról mentette meg fajtáinkat. 1924-ben a MEOE-től különválva megalakította a Magyar Kutyafajták Törzskönyvét (MRT), amelynek első elnöke volt. Tagjaik között DR. HAMARY GÉZA, MARTOSI MÓROC DÉNES, SCHNEEBERGER BRÚNÓ és DR. VANTSÓ GYULA tevékenykedtek. Hivatalos székhelyük az Állatorvosi Főiskolán volt, ahol több kiállítást és szemlét is rendeztek. DR. RAITSITS egyetemi munkája mellett az Állatkert állatorvosaként is dolgozott, ahol az akkori igazgatóval, DR. LENDL ADOLFFAL együttműködve a magyar kutyafajták legszebb egyedeit gyűjtötték össze és mutatták be a hazai és külföldi látogatóknak. Az állatkerti tenyészet népszerűsítő tevékenysége nyomán fajtáink legjobb egyedei a világ számos országában ismertté és keresetté váltak. A külföldiek, s elsősorban a külföldön élő magyar származásúak érdeklődését főként a puli keltette fel. A fajta bámulatos intelligenciája, önálló munkavégző képessége, hűsége, bátorsága legendássá és népszerűvé tették. A puli az országos, majd később a nemzetközi kiállítások sztárjává lépett elő az első világháborút követően. Az új alapokon szervezett tenyésztés tenyészegyedei valóban az akkor elérhető legkiválóbbak voltak. A kanok közül Vidra és Bobi, a szukák közül Marcsa és Anikó "győztes", majd ?örökös győztes" címeket értek el. Marcsa kiválóan örökítő, nagyszerű szuka volt. Egyik ismert utóda Örökös Győztes Gazdag Állatkert (Csibész) PL 136, következő generációk meghatározó törzskanja, DR. HAMARY Géza tulajdona volt. E puliról MAUGSCH GYULA szobrászművész 1931-ben szobrot készített, amelyet a herendi porcelángyár sokszorosított. Az érdeklődés fokozódott a puli iránt. Pótolhatatlan lett mint terelőeb, s a legnagyszerűbb házőrzővé vált. DR. RAITSITS EMIL köré egyre többen csatlakoztak, akik önzetlenül, valóban a legtípusosabb kanokat és szukákat kutatva nemesítették a pulit.

Az 1930. májusában kiadott Kutyatenyésztés című folyóirat elsősorban a magyar pásztorkutyákról szóló cikkeket jelentetett meg. RAITSITS EMIL mellett ABONYI LAJOS, ANGHI CSABA és VANTSÓ GYULA írásai voltak iránymutatóak. 1932. márciusában az Országos Magyar Gazdasági Egyesület felkérésére DR. RAITSITS megrendezte a magyar kutyafajták versenyét. Ezen a bemutatón 26 pulit, 4 pumi, 17 komondor és 22 kuvasz vett részt. Az Országos Magyar Rendőrkutya Egyesület szervezésében a nagy nyilvánosság előtt itt szerepeltek bemutatóval elsőként a többszörös győztes rendőrpulik: Szegedi Kóbi Bikfic, Kispesti Őrszem Kadét, Újpesti Őrszem Apród. 1932. szeptember 8-án, a Margitszigeten egy különös kiállítás megrendezésére került sor, amely a "Dáma és kutyája" címet viselte. Ennek keretében 10 pulit neveztek be gazdáikkal közös szereplésre. 1933. februárban a Kutyatenyésztés című folyóirat helyébe a Magyar Kutyatenyésztő lépett. Az induló új lap nagy elismeréssel írt a magyar fajtájú kutyák akkori bemutatójáról, ahol 150 kutyát bíráltak el. Sajnos RAITSITS EMIL súlyosbodó betegsége folytán megtorpant a kutyakiállítások szervezése. 1934. március 18-án a szokásos mezőgazdasági kiállítás keretében került volna sor egy nagyszabású kutyabemutatóra, amelyet RAITSITS EMIL halálhírének bejelentése szakított félbe. Halálával nagy űr támadt a magyar kinológiában. Utóda az Állatorvosi Főiskolán DR. ABONYI LAJOS lett, aki ANGHI CSABÁVAL együttműködve továbbra is biztosított lehetőséget a magyar kutyafajták törzskönyvezésére. 1934. május 10-én már az új vezetőség szervezte a nemzetközi kiállítást, amelyre 71 pulit neveztek.

1935-ben DR. ABONYI LAJOS, DR. ANGHI CSABA és DR. MÜLLER IVÁN összeállították a magyar pásztorkutyafajták jellegleírását, s ebben négy méretkategóriába sorolták a pulit. Ezek a következők:  
   - törpepuli (30 cm alatt);
   - kis puli (30-40 cm);
   - középpuli (40-50 cm);
   - nagy vagy rendőrpuli (50 cm felett). Ugyanakkor döntöttek az elfogadható színekről és kizárták a tenyésztésből a foltos egyedeket.